Verőce vármegye, Comitatus Verőczensis vagy Viroviticensis (lat.), Viroviticka Varmegya (horv.), 13. sz.–16. sz. és 1741–1920: közigazgatási terület a Magyar Királyság D-i részén, a Dráva és Száva közén, a Dráva középfolyása jobbpartjának mentén. – É-on Somogy vm., K-en, D-en és Ny-on Kőrös vm. határolta. – A →Honfoglalás után nevéből (Vrata, ‘ajtó, ajtócska’) következetve a →gyepűhöz tartozott (első említése 1234: Wereuche). ÉNy–DK-i szomszédja 1277-ig Gerzence vm. (szék? uradalom?), a 11–13. sz: létezett a Dráva jobbpartjánál; Verőce településtől É-on és ÉNy-ra, kb. a Mura-Dráva összefolyásáig Rajcsa vm. (uradalom?) Kapronca kir-i vártól K-re simult a Dráva jobb partjához Prodaviz vár, Szentgyörgy település szűkebb környékén. II. András (ur. 1205–35) fia, Kálmán hg. 1234: szabadalmakat adott a verőcei jövevényeknek (→hospesek). A →tatárdúlás utáni újjáépítés kezdetén 1242. XI: Verőcén adta ki IV. Béla (ur. 1235–70) Zágrábot sz. k. várossá tevő okl-ét. V. István (ur. 1270–72) idején Verőce a kir-i szlavón pénzverő székhelye. IV. (Kun) László alatti belvillongásokban a pusztítások miatt népe elszegényedett. 1280: →Timót zágrábi pp. birtoka, aki ~ valamennyi lakosát kiközösítette, mivel a →tizedet nem fizették meg. A templomos lovagoknak 1312. V. 6: föloszlatásukig birtokuk volt Nasicében r-házzal, a Dráva menti Novákinál és Vaska mellett a Szt Márton r-házzal. – ~ magva a verőcei uradalom, amely a 14. sz: kir-néi birtok vár nélkül, ekkor még ispánja rendszerint valamelyik drávántúli vár várnagya v. a pozsegai ispán (pl. 1323. II. 4–VII. 2: Fonói Benedek fia János kir-néi pohárnokmester, raholcai várnagy; 1329. XII. 24–1343. VIII. 28: Pál verőcei plnos; 1334. IV. 18–1343. V. 11: Berzéte Miklós kir-néi pohárnokmester, 1334: orbászi ispán, 1343: kórogyi várnagy; 1358. I. 20: Mikcsfi István pozsegai ispán is; 1374. XII. 19: Treutel János pozsegai ispán is). Az uradalom eladományozása után fölépített vár urai voltak az ispánjai. – A 14–16. sz: Varasd és ~ ispánjait a kir. nevezte ki, ezért ezek az anyaországi s nem a szlavóniai vm-khez tartoztak. Annak nincs nyoma, hogy a ~i nemeseket szlavóniai v. horv. nemesi gyűlésre valaha hivták, ill. ők azokon megjelentek volna. – Tör-ök először 1396 őszén, a →nikápolyi csata után törtek be ~be. 1424. V. 25: Zsigmond kir. (ur. 1387–1437) Verőcét nejének, Cillei Borbálának adományozta. Ezután épített várai: Berzőce (1437-ig a Pok nb. Meggyesi [Mórichidai] családé, horv. Brezovica), Bakva (okl. említésekor 1445: Újlaki Miklósé, horv. Bukovica), Verőce (1448 előtt Marcali Imre és János építtette, horv. Virovitica), mely a vm. székhelye lett. A vm-t 1477: ismét a tör-ök pusztították. 1495: népe a tizedet a zágrábi ppségnek fizette. Az 1498:16. tc. a tör elleni védekezésként elrendelte, hogy a vm-k (nem mint addig 20, hanem) 36 jobbágyi porta után egy fölfegyverzett lovast állítsanak. 1500: Verőcén gyűlés tartván törv-eket hoztak. 1526. II–III: a tör megtámadta Frangepán Bernardin birtokát; 1532: Kőszeg alól a tör. Kaproncán, ~n és Pozsegán át vonult vissza Belgrádba, azután a lakosság képtelen volt tizedet fizetni, mert a csapatok útjukban minden fölgyújtottak, elpusztítottak, a parasztokat megölték v. elhurcolták. – Verőce várát Bánffy István főispán 1547-ig védelmezte, de akkor a tör. elfoglalta, ~ ter-e 1553–1684: a budai vilajet pozsegai szandzsákának része. 1597: Draskovics János horvát bán (1596–1608) Verőcét sikertelenül ostromolta. – 1684. VII: a szövetséges hadak Walter Leslie gr. és Maximilian Trauttmannsdorf vez-ével a 130 é. tör. megszállás után bevették Verőce várát, ezzel megkezdődött a délvidéki hódoltság visszafoglalása. 1687. IX. 29: a tör. föladta Eszéket, X. 30: Valpót, a ker. hadak a Dráva–Száva közének nagy részét elfoglalták, de ezután megmaradt lakóit a ném. katonaság fosztogatta. I. (Habsburg) Lipót (ur. 1657–1705) a katonai önkényeskedés megfékezésére Joanovics Ferencet kinevezte ~ és Pozsega vm. főispánjává (1687–90?) és a polgári ügyek vezetése mellett rábízta a hadi ügyeket is. IV. 5: a fegyverjog alapján a visszavívott pozsegai, verőcei és szerémségi ter. polg-i igazgatását az Osztr. Udvari Kamara, a katonait a cs-i Hadi Tanács alá rendelte (ezek ném. hivatalnokai kezdték a Drávántúl egészét →Szlavóniának nevezni). 1687: Eszék visszavételének előkészítésekor a cs-iak Verőce fölött Turanovacnál a Dráván át hídat építtettek. 1690: ~ vm. részben néhány vár kivételével ismét a tör. birtokába került, de 1691. VIII. 18: a szalánkeméni (Szerém vm.) diadal után a tör. hódoltság helyébe ~ ismét katonai uralom alá került, a fosztogatók elől a lakosok ezrei költöztek a tűrhetőbb török uralom alá Boszniába. I. Lipót 1697. XI. 15: visszaállította a vmi kormányzatot. Eszéken 1697: második al-bánt is kinevezett, de az összes visszaszerzett ter. a cs-i Udvari Kamara igazgatása alatt maradt. 1698. II. 1: a visszafoglalt Pozsega, ~, Szerém és →Valkó vármegyék ter-én I. Lipót nem állította vissza a m. vm-i közigazgatást – bár 1699. I. 26: a m. Szentkoronához visszaszerzett lajstrom szerint „Circulus Transdravanus”-t a m. vm-k közé számították – helytartójának Peter Gotthaltot nevezte ki. IX. 8: elrendelte az 1690: Mo-ra menekült szerbek katonai egységekbe szervezését, azok letelepítésével a vidék szlávosításának is keretet adott. 1699. I. 26: a →karlócai békében a Habsburgok (Zimonynál egy hídfő kivételével), a Szerémséget, Likát és Krbavát megszerezték. – A visszafoglalt ter-en igen kevés földet szerezhetett vissza jogszerű, a tör. uralom előtti nemes v. egyh-i birtokosa. A kincstárivá tett földeket idegen családoknak adományozták, mint pl. a római Odescalchiak (XI. Incze p. unokaöccsei), akik szerémi hgi címmel az újlaki uradalmat kapták, a Colloredók, Caraffák, Kufsteinok, Pejacsevicsok, Prandauk, Trenckek, stb., birtokaikra idegeneket telepítettek. A szerémi r. k. ppséget helyreállították, de a boszniaival egyesítették és székhelye, Diakovár környékén nagy birtokkal javadalmazták. A Dráva-Száva-menti végvidék katonai kormányzat alatt maradt. – Az 1438 k. épített eszéki várnál, amit 1526: I. (Nagy) Szulejmán (ur. 1520–66) elfoglalt, 1566 k. a szultán Hamza pécsi béggel a Dráván 8565 lépés hosszú, 17 öl szélességű hidat építtetett, amit 1664. II. 2: Zrínyi Miklós (1620–1664) horvát bán elpusztított, de a tör. 1665: helyreállította. 1685: a cs-iak fölgyújtották, de újjáépítésekor a baranyai dárdai várral megerősítették. 1686 őszén Buda bevétele után a tör. sereg fölégette. 1687: Szolimán basa sokezer kereszténnyel téglákból széles töltést és a vár alatt – éjszakára fölszedhető – hajóhidat építtetett. Eszéket 161 é. hódoltság után 1687. IX. 29: Dünewald cs-i csapata foglalta vissza. Az ezután ~iként kezelt eszéki várat 1712–19: Beckers br. helytartó 3-as sáncokkal, bástyákkal körítve, 4 kapuval – amiken át hidakon vezetett az út – újjáépíttette. A szlavóniai végvidék hadi főkormányzatát Eszékre, utóbb a szerémségi Péterváradra helyezték. – 1712. VI. 1: az ogy. III. (Habsburg) Károlynak (ur. 1711–40) írt panaszlevélben kérte Pozsega, Szerém, Valkó és ~ visszacsatolását. A kir. az 1715: 92. tc-kel Pozsega, ~, Valkó, Szerém, Arad Békés, Csanád, Csongrád, Szörény, Torontál és Zaránd vm. Mo-hoz visszacsatolása ügyében biz-ot állíttatott. Annak időhúzása az 1722. X. 8. és az 1723. III. 19: ogy-i fölterjesztést eredményezte, mely addig jutott, hogy Valkót és Verőcét mo-i vm-nek írta. Az 1715. törv. végrehajtását az 1723: 20. és az 1729: 7. törv. sürgette. 1741: Verőce város és Pakrác (Pozsega vm.) környékén a hatőrőrvidéki parasztok fölkeltek, Mária Terézia (ur. 1740–80) ott a katonai kormányzatot megszüntette. Az 1741: 18. tc-kel a m. vm-rendszert a Délvidéken is részben helyreállították, újra létrehozták Pozsega, Szerém és ~ vm-ket, 1741: 50. tc. kimondta (a ném. hivatalnokok szóhasználatából átvett) Alsó-Szlavóniának a „Szentkoronához való reinkorporációját”, ami azt jelentette, hogy Mo-hoz csatolták vissza, s nem Szlavóniához, amelyhez Pozsega, Szerém, Valkó és ~ régi m. vm-k sohasem tartoztak. A horv. rendek maguknak követelték e ter-eket, mivel m. lakói a tör. időkben kihaltak v. elmenekültek, s ekkor sokacok, g. kel. rácok és az új telepes falvakban részben már ném-ek laktak. Az 1741. törv-ek végrehajtásakor Valkó vm-t eltörölték, részeit a katonai határőrvidéknek átengedték. 1743: ~ és Pozsega vm. kb. 4000 parasztja a kamara és a földesurak kizsákmányolása miatt követelte, csatolják őket a varasdi határőrvidékhez, mert azok adómentesek; ekkor a szerbek nagy része, a jobbágysors helyett kivándorolt Oroszo-ba, a Bug és az alsó Dnyeper mellékén 2 ker-et gyarmatosított. 1744–45: Patacsics Sándor gr. cs-i biztos 2 é. dolgozott a visszakebelezésen. A határőrvidék kivételével 3 polg-i vm-re: Pozsegára, Szerémre, és ~re osztotta, melyeknek pénzügyeit a m. Udvari Kamara alá rendelte; az egész új ter-et a polg-i Horváto-tól a Belovár körüli katonai ter. is elválasztotta. – Az újjászervezett ~ határai közé került nemcsak a kk-i ~ egész ter-e, hanem Baranyának drávántúli darabja és a volt Valkó vm. Ny-i része is (a pécsi ppség megtartotta drávántúli pléb-it). Verőcét, mint vm-i székhelyet 1746: csatolták Szlavóniához. Az újból létrehozott ~ eredeti ter-ének többszörösén, az egykori Valkó vm. ter-én szervezték. É-on a Dráva folyó mentében (→Somogy vármegye és →Baranya vármegye), ÉK-en a Duna Zsiva sziget szélein túl fekvő →Bács vármegye, K-en →Szerém vármegye, D-en D-ről a Bródi végezred (mely ekkor a →diakovári püspökség Topolje, Andrievce, Csaikovce, Perkovce, Verpolje, Strizsivojna és Mikanovce faluját bekebeleze), Ny-on →Pozsega vármegye, ÉNy-on a →Szentgyörgyi végezred határolta. Ter-e a József cs-kori fölmérés szerint 83,67 mf². – A határőrvidék 1746 óta ezredekre, zászlóaljakra és századokra volt fölosztva; a végbeli hadak régi önkormányzatát eltörölték; vajdáktól és kenézektől katonatisztek vették át a közigazg-t, amelynek hivatali nyelve a ném. lett. E vm-k hovatartozása miatt évszázados horv–m. viszály keletkezett. A horv-ok azt indítványozták, hogy a m. ogy-be küldetni szokott 2 horv. követhez még egy 3. járuljon Szlavónia részéről; de 1751: azt határozták, hogy a szlavón vm-k szintén 2–2 követet küldjenek a m. ogy-be. Szlavónia azért is idegenedett el Horváto-tól, mert nem volt belföldi nemessége s ott minden méltóságot és hivatalt bevándorlottak viseltek. 1751: a határőrség érdekében kiküldött biz. az újonnan alakított vm-knek nem engedte, hogy követeket küldjön az ogy-be, de az 1751: 23. tc. visszaadta szék- és szavazati jogukat. A bán hatósága alatt a szaborban is, de a m. ogy-ben is külön-külön képviseltethették magukat, mindkettőtől kaptak rendeleteket, de az adót mint m. vm-k fizették. 1755: Pozsega, ~ és Szerém vm-ket – a horv. rendek tiltakozása ellenére – a kirnő a horv. bán joghatósága alól a nádoré alá helyezte. 1756. III. 15: Mária Terézia úrbéri rendelete Pozsega, Szerém és ~ számára az egésztelkes jobbágy robotját évi 24 napban állapította meg. 1767. I. 23: az úrbéri pátenssel országosan szabályozta a földesúri szolgáltatásokat. 1773: Eszék mellett építették a 3/4 mértföldnyi bellyei-töltést, 1776: bellyei-kőhídat, amit 1778: a jégzajlás lerombolt. – Az 1543 k. megszünt boszniai ppség utódaként 1773: Mária Terézia megalapította a →diakóvári püspökséget. II. József (ur. 1780–90) pécsi székhellyel 1785. III. 9: Tolna, Baranya, Szerém, ~ és Somogy megyékbe gr. →Széchenyi Ferencet tette kir-i biztosnak (1787: állásáról lemondott). 1830: pp-i líceuma és elaggott papok háza létezett. – 1785: (a népszámlálás íveiből csak az eszéki járásét találták meg), Dállya, Mihalac, Petrievce, Valpó mezőváros és 54 falu 5325 házában, 5494 lakásában, 42.268 fő élt; ebből 46 pap, 28 nemes, 5 tisztviselő, 136 polgár, 4455 paraszt, 3990 polgár és paraszt örököse, 4179 zsellér, 868 egyéb, 7704 fő 17 é. aluli. – 1787: Eszék sz. k. városa 4 városrésze 1359 házában, 1651 családjában, 8017 fő élt, ebből 350 pap, 378 nemes, 31 tisztviselő, 552 polgár, 1193 paraszt, 1300 polgár és paraszt örököse, 1509 zsellér, 32 egyéb, 476 szabadságolt katona, 2551 fő 17é. aluli élt. Az alkotmányosságot visszaállító 1790/91. ogy. 59 tc. Kőrös, Varasd és Zágráb vm-t Felső-Szlavóniának nevezte el (hogy az Alsó-Szalavóniának párja legyen). 1795 k. a hajdani verőcei vár omladékain a gr. Pejachevich család kastélyt építtetett, a maradék köveket útépítésre használták. ~ gyűléseit Verőce mezővárosban, mint a vm. hajdani fő helyén (néha Miholjácon és Eszéken is) – székhelyi Majláth József főispánságától (1803–10) – Eszéken tartották, ahol az 1762: megvett Csepini Adamovics ház helyett 1809: saját vmházat, ehhez 1821: börtönt is építtettek. 1809. IX. 7: Eszék sz. k. városi rangot kapott. 1817–18: a Dráva áradásai ellen a →Helytartótanács ~ népét mozgósítva a Drávát szabályozta és az árvizek ellen védőgátat építettett. Az 1821. IV. 4: törvénytelenül elrendelt 28.000 újonc állítása, ill. az 1822. VIII. 13: rendeletet, mely az adónak pengő pénzben leendő fizetését követelte (100 pengő forint = 250 frt papirpénzben) ügyében ~ is néhány vm-vel együtt az 1. fölszólításra teljesítette. 1821: a Dráva hídját a jégzajlás tönkre tette 1825: új hídat építettek. 1829: Nagy Lajos szerint Eszék sz. kir. várost (1789 házban 8641 r. k., 2371 g. kat, 26 prot., 39 izr. össz. 11.077 fő), Csagjavica, Dálya, Diakóvár, Erdőd, Fericsance, Miholác, Rácmiholác, Moszlavina, Naszic, Orahovica, Petriavce, Podgorach, Szlatina, Therezovac, Valpóvár, Verőce és Vuchin mezővárosát – [népesebbek: Verőce 588 házában, 4111 fő, 3951 r. k., 69 g. kat., 2 prot., 89 izr. – Dálya 561 házában, 3881 fő, 815 r. k., 3061 g. kat., 5 prot. – Valpóvár 479 házában, 2399 fő, mind r. k. – Diakóvár 347 házában, 2050 fő, 2046 r. k., 4 izr. – Miholác 327 házában, 2124 fő, 2119 r. k., 5 g. kat.] – 231 faluját [Gáton 96 házban 568 r. k. m.; Harasztin 121 házban 3 r. k. 729 ref. m; Magyarrétfalun 125 házban 25 r. k., 742 ref. m.; Ságon 42 házban 240 r. k. m.; Szarvason 140 házban 856 r. k., 12 g. kat., és 9 izr.; Szentgyörgyön 149 házban 898 r. k. m.; Szentlászlón 107 házban 5 r. k. és 618 ref. m.; Tenyén 382 házban 420 r. k., 2016 g. kat., 14 ref. lakott] és 33 pusztáját 148.123 fő lakta. Az őshonos m-ok a hódoltságot ref-ként Magyarrétfalun, a Palacsai mocsárvilág emelkedőin Harasztin, Szentlászlón élték túl; a szórványbeliek házasságuk v. mesterségük révén telepedtek le. A többség sokac földművelő, a ném-ek kézművesek, keresk-k, a főként g. kel. örmények, szerbek, macedónok és a zsidók kereskedők, „a munkátlan tolvaj, fúró faragó czigányokat főldmívelésre, kézimívekre rendszeresen itten sem lehet semmi erővel kénszeriteni” [Tud. Gyűjtem 1832: 3. köt. 19.]. A kat-okat az eszéki és diakóvári járásban (Csepin falut kivéve) a diakóvári ppség, a g. kel-eket a karlócai érs-ség gondozta. A valpói járás, miholjáci kerülettel (kivéve Moszlavina és Csagjavica) és Csepin falu a →pécsi püspökséghez , az anassici, vucsini, verőcei ker-ek a →zágrábi püspökséghez, az ezekben lakó g. kel-ek pakráci g. kel. ppséghez, a ref-ok a dunáninneni pesti szuperintendenciához tartoztak. – 1813: ter. 83,67 mf², a verőcei, vucsini, valpói, nasici, diakóvári, és eszéki járásban, Eszék sz. kir. városban, 10 mezővárosban, 237 faluban és 4 pusztán 130.000 fő (ebből nemes 300 fő) szlávok, ném-ek és m-ok, 84.500 r. k., 43.000 g. kel., kb. 2000 ref., 24 ev., 200 izr. vallásúak éltek. – Hoblik Márton (1791–1845) vmi főügyész 1831: egyh-i lélekszámlálási összesítése szerint, az eszéki (legtöbb m. lakta) járás 15 faluja 1863 házában 4264 r. k. 11.241 g. kel., 1995 ref., 21 izr., össz. 17.521 fő élt (Almás 79 ház, 653 r. k. tp-mal, 119 g. kel., össz. 772 fő.; Bieloberdo 206 ház, 13 r. k., 1883 g. kel. tp-mal, össz. 1896 fő; Borovo 231 ház, 4 r. k., 1854 g. kel. tp-mal, össz. 1858 fő; Csepin 183 ház, 253 r. k. tp-mal, 1362 g. kel. tp-mal, össz. 1625 fő; Dálya mezőváros 490 ház, 810 r. k. tp-mal, 2836 g. kel. 2 tp-mal, 5 ref., össz. 3652 fő; Dobszin 52 ház, 490 g. kel. tp-mal, össz. 490 fő; Erdőd 67 ház, 310 r. k. tp-mal, 410 g. kel. tp-mal, össz. 720 fő; Haraszti 69 ház, 4 r. k., 714 ref. tp-mal, össz. 718 fő; Koprivna 25 ház, 270 g. kel. tp-mal, össz. 270 fő; Kravica 18 ház, 172 r. k. tp-mal, össz. 172 fő; Magyarrétfalu 105 ház, 29 r. k., 725 ref. tp-mal, össz. 754 fő; Németrétfalu 83 ház, 700 r. k. tp-mal, 3 g. kel., 18 ref., 15 izr., össz. 736 fő; Szarvas 116 ház, 848 r. k. tp-mal, 9 g. kel., 6 izr., össz. 863 fő; Szentlászló 76 ház, 3 r. k., 512 ref. tp-mal, össz. 515 fő; Ténye 263 ház, 455 r. k. tp-mal, 2.005 g. kel. tp-mal, 21 ref., össz. 2482 fő; a valpói járás 26 falujában 1856 házában 19.573 fő [ebből 17.539 r. k., 14 (Valpón 2) tp-mal, 2025 g. kel. 3 tp-mal, 3 ref., 5 izr.]; a diakóvári járás 51 faluja 2567 házában 23.717 fő, [ebből 20.242 r. k. 28 (Diakóvárt 4, Ternaván 2) tp-mal, 3460 g. kel. 5 tp-mal, 15 izr.]; a verőcei járás 33 falujában 1966 házában 20.061 fő [ebből 14.271 r. k. 8 tp-mal, 5735 g. kel. 5 tp-mal, 55 izr.]; a miholjáci ker. 19 falujában 1172 házában 15.841 fő [ebből 14.395 r. k. 16 tp-mal, 1546 g. kel. 2 tp-mal]; a nassici ker. 48 falujában 1930 házában 16.994 fő [ebből 11.113 r. k. 9 tp-mal, 5730 g. kel. 5 tp-mal, 151 izr.]; a vucsini ker. 42 falujában 1727 házában 16.060 fő [ebből 6331 r. k. 4 tp-mal, 9729 g. kel. 11 tp-mal]; 12 puszta és major 69 házában 461 fő [ebből 435 r. k., 19 ref., 7 izr.]; Eszék sz. k. város 4 helysége 1773 házában 11.003 fő [ebből 8865 r. k. Alsóváros 3, Belsőváros és Majorság 2, Felsőváros 4 tp-mal; 2038 g. kel. Alsóváros 1 tp-mal, 34 ref., 66 izr.]; ~ 250 települése 14.923 házában 141.331 fő [ebből 97.455 (69,03 %) r. k., 41.504 (29,37 %) g. kel., 2051 (1,45 %) ref., 321 izr.]. –Az 1832/33: ogy-en a horv. kápt-i és that-i követek – kivéve ~ és Szerém követeit – tiltakoztak az ellen, hogy a prot-oknak Horváto-ban is szabad vallásgyakorlatuk legyen. 1847. XII. 22: a ker-i ülésben a r-ek is elfogadták a m. nyelvről szóló törv.javaslatot, mely hivatalos nyelvvé a m-t tette, de Pozsega, ~, Szerém vm-nek, és a Tengermelléknek adott 6 é. halasztást, a kapcsolt részekben a that-okat és itélőszékeket az anyaországgal m. (esetleg lat.) levelezésre szorította. 1848. II. 5: Dessewffy Emil gr javaslatát az ogy elfogadta, hogy az ügykezelés nyelvéül a horv-ok a latin s a horv. közül választhattak, de törv. nem lett belőle. – Az 1848: 5. tc. az ogy-i követek számát megállapítva Pozsegát Szerémet és ~t a m. vm-k között sorolta föl; ~ követei: Antal Mihály (rétfalvai), Szallopek Lajos (diakóvári), Tallián Ede (verőcei), Tanai Mátyás (orovicai); Eszéké: Freund Ferenc (Horváto. s a Határőrvidék nem küldött képviselőket a m. ogy-re), főispánja Jankovich László. J. Jellasic (1801–59), a meg nem erősített bán önkényesen IV. 27: ~re is kiterjesztette a rögtönítélő bíróságot, amely a báni táblával csakis jogszolgáltatási viszonyban állott. 1848: Szallopek Lajos alispán az eszéki vm-gyűlésen, a J. Jellasic vezette zágrábi biz-ot törv-telennek tartva, a m-ok mellett nyilatkozott; VI. 10: a horv. szabor – amelyet a kir. tilalma ellenére Jellasic a kamarilla tudomásulvételével összehívott – az illírizmus megvalósításaként követelte, hogy Pozsega, ~ és Szerém vm., a gradiskai és péterváradi ezredek, a fiumei, a szádrévi (buccari-i) és a tengerparti kerületek Horváto. kiegészítő részeit képezzék. Jellasic a horv. párt IX. 4: rk. vm.gyűlésén a m. ogy-t ellenségnek nyilvánította, kimondotta a ~ Horváto-hoz csatlakozást és követeket küldött a zágrábi gyűlésre. Eszék vára és Felsővárosa a m., Alsóvárosa az illír pártot támogatta. X. 22: Batthyány Kázmér gr. (1807–1854) kormánybiztos intézkedéseit Eder osztr. generális a ném. katonasággal akadályozta. Amikor Batthyány a honvédekkel a granicsárok ellen vonult, Eder a cs-i katonákkal a várban maradt. A honvédek 3 győztes ütközetet vívtak ~ben: XI. 13: Csepinnél Vásárhelyi százados, 400 fővel a kb. 200 horv. határőr ellen (veszteségük 5 halott, 131 fogoly); XI. 15: Szarvasnál Batthyány Kázmér (1807–54) és Rácz Sándor (1811–57 u.) őrnagy 900 emberrel a horv-ok 800 embere ellen; XII. 19: Csepinnél Rátz őrnagy 2000 fővel 8 ágyúval, Trebersburg 3500 embere ellen. 1849. I. 30: Eszéket – a várban 6000 emberrel – körülzárta Trebersburg br., a hadi szerek és ágyúk hiánya miatt Batthyány II. 4: elhagyta a várat, ahová II. 13: bevonultak az osztr-ok. III. 4: az un. oktrojált alkotmányban Horváto., Szlavónia, Fiume és a Tengermellék, a katonai határőrvidék a horv. kívánságok szerint külön tart. lettek, de csak a másodrendű ügyekben intézkedhettek önállóan; a külügy, az egyh., a felsőokt., a hadügy, a pénzügy, az ipar, a keresk., a közlekedés és a belügy, birod-i ügy maradt. – 1850. IV: az uralkodói pátens föloszlatta a szabort (a horv-ok a szűk ter-i önkormányzatukat a megszerzett Tengermelléken, a Muraközben, a Dráván túli összes részeken, a határőrvidéken, Szerém, Pozsega és ~ vm-ben sem gyakorolhatták). VI. 12: önkényuralmat vezettek be, 1855: Zágrábban megszervezték a ném. hivatali nyelvű helytartótanácsot (Statthalterei). A Bach-korszakban, ~t 1850–60: Eszék megye néven igazgatták, ekkor Szerém vm. vukovári járása is hozzá tartozott. 1860. X. 20: az →októberi diploma megszüntette az önényuralmat, 1868. XI. 17: a m–horv. kiegyezés önkormányzatot biztosított Horvát-és Szlavono-nak. 1886: újjászervezték a horv. vm-ket Pejacsevich Tivadar gr. főispán, megiratta a m. ezredévi kiállításra a vm. monográfiáját (F. Siic: upanija viroviticka u proilosti. Osiek, 1896). E vm-k hovatartozása miatti horv–m. viszályt az 1868-ki horv-m. kiegyezési törv. rendezte. A lakosság száma 1869: 186.035 volt, 1873: ~t kolerajávány tizedelte. – 1886. II. 5: a bródi végezredből alkotott bródi ker. garcsini járását ~hez csatolták, de abból ténylegesen csak Vrpolje közs-et kapta meg. Ter-én feküdt Eszék that. jogú város (57 km²). A határőrvidék megszüntetése után ~ ter. 4810 km², É-on a Dráva (Somogy és Baranya vm.), ÉK-en →Bács–Bodrog vármegye és a Duna, K-en Szerém, D-en Pozsega, Ny-on →Belovár–Kőrös vármegye határolta. – Az olcsó szabad földek ~ sík vidékére főként Baranyából vonzották a m. telepeseket. Gaciste községbe 1843 óta települtek be Somogy, Tolna és Veszprém vm-ből is. A szórványban élő, isk. és pap nélküli, nyelvváltásra és vegyesházasságra kényszerült m-ok elidegenedtek hazájuktól, anyanyelvüktől, s a 2., 3. nemzedék környezetéhez horvátosodott, szerbesedett v. németesedett. A horv. hatóságok ezt siettetve a m-ok lakta településekre m-ul nem értő jegyzőket küldtek. A katonáskodás miatt a földműveléstől elszokott szláv lakosság körében a betelepültek az állattenyésztésben is, a földművelésben is sikeresebbek voltak, az állatállományt minőségileg javították, a fajtaváltásokat segítették. Az 1880–90-es évek (2. betelepülési szakaszában) Bacsevac 1, Bastiai veliki 51, Borovo 2, Bukovica 10, Bukovica gornja 12, Csacsinci 3, Cseremica 11, Dobrovica 75, Gradina 33, Hrastovac 21, Karlovac 1, Kometnik 5, Krajna 2, Krivaja 4, Lukaci 5, Noskovci 4, Novoselo 58, Rezovac 1, Sladojevci 11, Suhopolje 2, Theresinopolje 2, Viljevo 9, Vöröspuszta 5, Vocsin 1 m. beköltözőt fogadott. A helyi uradalmak tisztjei csábítgatták a m. vincelléreket, tenyésztőket; a jövevények meggazdagodása, a nemzetiségi arányok megváltozása, a nyelvi, életmódbeli szokások eltérése a helybeliekkel ellentéteket szült: a m-ok évekig nem kaptak illetőségi bizonyítványt, a legeltetési és faizási jogot megfizették, de abból nem részesülhettek, a r. k. vallásúak tp-ot, isk-t csak nehézségek után építhettek. A horváto-i népszámlálók, különösen a szórványokban, a szláv nevű, a vegyesházastársú m-okat és ném-eket horv-nak jelölték. – 1900 k. ~ben 32.000 m. élt, az öszlakosság kb. 15 %-a. 1919 előtt a zágrábi főegyh-ben és a diakóvári egyhm-ben élő m. kat-ok m nyelvű lelki gondozását a horv. főpapok megtiltották [pl. 1901: a m. prédikáció tiltása miatt pl. a szerémségi Maradékon (Maradik, 1910: 2443 fő) és Nikincén (Nikinci, 1910: 2005 fő, 807 m.) a r. k. m-ok többsége ref-sá, majd ókatolikussá lett], s míg a Muraközben gondjuk volt a horvátok papi és isk. ellátására, a pécsi egyh. miholjáci és valpói esp-ségeiben m. papokról nem gondoskodtak. Elhanyagoltságuknak részben szétszórtságuk is oka volt. A szórvány m-ságon a →Julián egyesület tanítók küldésével, isk. alapítással próbált segíteni, eredményességüket a vh. megakadályozta. 1900: a verőcei járás 36.370 lakójából bevallottan 8995 (24,73 %) m., [Cabuna 1650, Gradina 1889, Lukács 1478, Pionica 130, Suhopolja 1442, Bukovica 1294, Verőce 1157 m-ral], a slatinai járás 33.858 lakójából 5102 (15,09 %) m. [Bukovicanova 979, Drenovac 665, Miholjac gornij 1014, Sladojevci 282, Slatina 621, Sopje 702, Vocsin 829 m-ral], az alsómiholjáci járásban Marjanci 225, Miholjec dolnij 700, Moslavina 516, Podgajci podravski 218, Sljivosevci 415, Viljeva 623 m-ral. Ezek népe sok régiséget őrzött meg a m. egyh-i és világi énekkincsből, ami különösen a virrasztás szokásához kapcsolódva maradt meg. – 1910: ~ székhelye Eszék (Osiek) that. jogú város 3276 lakóházában 31.388 fő élt; anyanyelv szerint: 3729 (11.88 %; 1900: 7 %) m., 11.269 (35,9 %) ném., 108 tót, 14 oláh, 11 ruszin, 12.025 (38,31 %) horvát, 2889 (9,2 %) szerb, 743 (2,37 %) egyéb; 8889 (28,32 %) tudott m-ul, 23.031 (73.38 %) írni-olvasni tudott; vallása: 24.976 (79,57 %) r. k., 122 g. kat., 594 (1,9 %) ref., 385 ev., 2943 (9,38 %) g. kel., 2340 (7,46 %) izr., 28 egyéb. ~ 41.330 lakóházában 241.042 fő élt. Megoszlása anyanyelv szerint: 33.927 (14,08 %; 1900: 12,8 %) m., 29.497 (12,24 %) ném., 3583 (1,49 %) tót, 50 oláh, 428 ruszin, 124.769 (51,76 %) horvát, 43.769 (18,16 %) szerb, 5019 (2,08 %) egyéb, 50.682 (21,03 %) tudott m-ul, 115.164 (47,78 %) tudott írni-olvasni; vallása: 186.230 (77,26 %) r. k., 555 g. kat., 4518 (1,87 %) ref., 1.791 (0,74 %) ev., 1 unit., 45.051 (18,69 %) g. kel., 2859 (1,19 %) izr., 37 egyéb. – Járásai: diakóvári (47.188 fő), alsómiholjáci (24.427 fő), nasici (39.304 fő), eszéki (52.748 fő), szlatinai (37.805 fő), verőcei (39.570 fő) 719 községgel. Népének fő foglalkozása a földművelés és állattenyésztés; az erdei faiparban és malomiparban, Valpón vagongyárban, Vocinban szövőgyárban dolgoztak. Vasútjainak hossza 500 km.; 215 km. áll-i, 391 km. tartományi és 1948 közs-i útja, de az utóbbiból 1228 km. kiépítetlen. Pénzforgalmát 12 bank és takarékpénztár és 108 szövetkezet bonyolította. ~ben 226 isk-ból 1 teológiai főisk., (Diakovár), 4 polg., 3 iparostanonc-, 215 el. népisk. és 3 kisdedóvó oktatott. A 6 é. fölüli népességnek 57,8 %-a tudott írni és olvasni. – 1913: a Julián isk-kban Aladárpusztán Dávid Géza vez. tanító, 79, Alsómiholjácon 3 tanító 191, Antunovácon Balogh Károly vez. tanító 83, Budakovácon Kiss Lajos vez. tanító 75, Csermenicapusztán Berecz László vez. tanító 93, Gacsisten 2 tanító 138, Glozsdjepusztán Waldfogl István vez. tanító 109, Gradinapusztán Török István vez. tanító 61, Krivajapusztán Nagy Dénes vez. tanító 133, Kuszonyapusztán 2 tanító 138, Lacházán Keszeics Ferenc vez. tanító és neje 117, Martincepusztán Hergenréder Pál vez. tanító 78, Netecsapusztán Németh Lajos vez. tanító 75, Szlatinán Hild László vez. tanító és neje, Kristofics Győző és neje 258, Sztarinon Rédey Gyula vez. tanító és neje 105, Terezinopoljén Balogh Sándor vez. tanító és neje 148, Zdencipusztán Málek István vez. tanító 144, Zlebinapusztán Németh Ferenc vez. tanító 108 gyermeket oktatott. Az 58 Julián isk. közül 18 ~ben oktatott, az isk-k és tanítóikat ért ismétlődő támadásait és rongálásait a diakóvári pp szerint (az erdei jog szerzése ürügyén) kívülről szították. – 1918. X: a „zöld káderek” [katonaszökevények, martalócok] a pécsi egyhm. ~i részén a csatlakozott csőcselékkel kirabolták és halálra keresték Erdélyi Károly (1863–?) alsómiholjaci (dolnji-miholjaci) esp-t. Kifosztották és meggyalázták Felsőmiholjácon (Dolnji-Miholjác) a Majláth-kastély kpnáját. Zserdin József (1878–?) cepini plnost 5 katonaszökevény támadta meg, a kivont karddal rárohanótól egy szerb mentette meg. Kifosztották Charvát Lászlót (1861–?) Petrijevci esp-plnosát, →Iselstőger Lajos radikovci és Mátay Antal (1878–?) podgajci plnosoknak is menekülniük kellett (utóbbi hívei kérésére visszatért pléb-ájára). – 1918. X. 6: a megalakított Zágrábi Nemz-i Tanács X. 29: bejelentette, az →Osztrák–Magyar Monarchia délszlávok lakta ter-einek elszakadását, XII. 1: kikiáltották a →Szerb–Horvát–Szlovén Királyság megalakítását. A szerb megszállók 1919 elején a bajai cisztercieket fogadalomtételre szólították föl s amikor ők ezt megtagadták, 2 órán belüli távozást parancsoltak nekik. Csak az antant-misszió fr. tagjai tudták Baján maradásukat biztosítani azzal, hogy mint fr. eredetű r. tagjait, fr. védelem alá vették őket. 1919. III: lefoglalták rácbólyi ppi birtokot, VI: Zichy Gyula pécsi pp. és →Mosonyi Dénes irodaig. is megtagadta, hogy a papsággal és a kat. tanítókkal szerb hűségesküt tétessenek. Ezután megtiltották Pécsett a kat. autonómiát szervező gyűlést, lefoglalták az egyhm-i alapítványi hivatalt. – 1920. VI. 4: a →trianoni béke ~t a Szerb-Horvát-Szlovén kir-sághoz csatolta. A pécsi egyhm. 15 ~i pléb-ja s a bremendi pléb. több filiája, köztük Petárda (Baranjsko Petrovo Selo) és Torjánc (Torjanci) került szerb uralom, s ezzel 1922: mint délbaranyai ap. kormányzóság a diakóvári pp. joghatósága alá. Ezen 2 utóbbi helyen 1920 ill. 1921: új lelkészségeket létesítettek. 1936: új curatia létesült Baranyában filiájából Főherceglakból (Knezevo) is. – 1929. I. 6: a kir-i diktatúra bevezetése utántól Jugoszlávia (lett az ország neve), a közigazg. átszervezéskor ~ ter-ét a szlavoniai vm-kel együtt a Dráva-bánságba osztották. A hazánktól elcsatolt délbaranyai pléb-k Baranyakisfalud (Branjina) és Laskafalu (Ceminac) ném., Baranyavár (Branjin Vrh) és Izsép (Topolje) horv. nyelvűeket vegyes nyelvűnek írták, de 1939: a jug. schematizmus Baranyakisfalud híveit ném. és m. nyelvűnek nevezte. 1914: a horv. nyelvű Darázs (Draz) 1939: már horv. és m., az 1914: horv. Dályok (Dubosevica) és Lőcs (Luc) 1943: horv. és ném. nyelvűeknek voltak jelezve. M. és ném. volt a ném-eknek 1944 nyári kitelepüléséig Vörösmart (Zmajevac) s az lett a Baranyabánból kiszakított Főherceglak is. Ném. és m. nyelvű volt 1914: és 1943: is Bellye (Bilje), Dárda (Dárda) és Pélmonostor (Beli Manastir) s a laskafalui pléb-ából 1942: kiszakított kácsfalui (Jagodnjak) lelkészség is. A m–horv–ném. nyelvű beremendi parókiából kiszakított petárdai és torjánci lelkészségek nyelvét (vsz. horv-nak tekintve) nem tüntette föl az 1939-i jug. schem., de 1941–44: horv. és m. nyelvűnek jelezték. Petárda lakóinak kb. 30 %-a m., m–horv–ném. volt Hercegszöllős (Knezevi Vinogradi), Kiskőszeg (Batina), Baranyaszentistván (Petlovac) és Baranyabán (Popovac). Az utóbbit 1939: ném-nek, Baranyaszentistvánt ném-nek és horv-nak jelezte a jug. schem. – 1941: az önálló Horv. Áll. népszámlálása 68.115-re tette a horváto-i m-ság számát (ebből kb. 10.000 a Szerémségben élt), a v. ~ben a diakóvári járás népének 5,78 %-a, a nasicei 6,42 %-a, az eszéki 18,86 %, Eszék városi 7,3 %-a, a szlatinai 5,9 %-a, a verőcei 8,42 %-a, a Verőre városi 10,5 %-a vallotta magát m-nak. – 1918. XI: a szerb megszálláskor a drávaszögi helységek papjai mind a helyükön maradtak, s csak az évek múltával váltották föl nagyobb részüket a diakóvári egyhm-sek. A helyükön maradtak s ott érték meg 1941. IV: a visszacsatolást Baranyavár, Bellye, Dárda és Pélmonostor plnosai. A pécsi egyhm. papja volt ekkor a hercegszöllősi pléb. adminisztrátora és Izsép plnosa is, s csak a 9 parókiát vezették a diakóvári egyhm. papjai, akik közül 4-en távoztak helyükről. A pécsi egyhm. ~i 13 pléb-ja – közülük 10 horv., 2 horv–ném., a cepini horv–m–ném. nyelvű, változatlanul a diakóvári pp. joghatósága alatt maradt akkor is, amikor D-Baranya pléb-ái visszakerültek pécsi ppi joghatósága alá. Virág Ferenc pécsi pp. a megüresedett helyekre új lelkészeket küldött, de azok a magát horv-nak valló Gaspar Feucht (Apatin, 1897–?) torjánci pap kivételével 1944 őszén elmenekültek, v. 1945: távozni kényszerültek. A diakóvári egyhm-s papok közül Johann Konradt (1912–?) baranyakisfaludi és Gaál Sándor (1863–?) dárdai lelkészek már 1944 nyarán a ném-ekkel együtt elmenekültek. Martin Haintz (1911–?) Baranyaszentistván ném. lelkésze 1945 után Au-ba távozott, Lőcsről az albán Asiku Leó (1890–?), mert a szerbekkel szemben védeni próbálta ottmaradt ném. híveit. A pélmonostori pléb-t 1902 óta gondozó →Klein Tivadart (diakóvári tb. knk, 1941–44: ap. kormányzóság ált. helynök), mivel a pélmonostori szerb pópát a honvédség bevonulásakor ellenséges magatartása miatt egy csendőr golyója halálra sebezte, bosszúból halálra kínozták. Pélmonostorról Ferkov Mihály (1917–?) hitokt-t is elűzték, a hívők évekig pap nélkül maradtak. A délbaranyai ap. kormányzóság, bár 1945: újból jug. fennhatóság alá került, 7 é. még a pécsi pp. joghatósága alatt maradt. Aksamovic diakóvári pp (1942: lemondásra kényszerült), 1945–: mint ap. kormányzó vezette tovább egyhm-jét. A pécsi pp. Fridrik Gézát (1872–?) nevezte ki az ap. kormányzóság helynökévé, aki Baranyavár plnosaként gondozta horv. anyanyelvű híveit. Az eltávozottak helyébe 1948-ig a diakóvári egyhm-ből és a bácskai ap. kormányzóságból 4 újabb papot kapott, de a lelkészségek fele betöltetlen maradt. – XII. Pius p. 1951: Aksamovic mellé Bauerlein Istvánt spp-ül adta és kinevezte a pécsi egyhm. jug. fennhatóság alatti része ap. kormányzójává is. 1971: a Szentszék a diakóvári egyhm-hez csatolta az É-szerémiekkel együtt a délbaranyai ap. kormányzóság pléb-it is. A drávaszögi egyhközs-ek közül 1969: m. volt a liturgikus nyelve a 2500 hívőjű vörösmarti pléb-nak, a 400 hívőjű karancsi (Karanac), a 600 hívőjű laskói (Lug), a 600 hívőjű újbezdáni (Novi Bezdan) és az 500 hívőjű nagybodolyai (Podolje) filiáknak. Horv. és m. a 2000 hívőjű kiskőszegi s az 1800 hívőjű darázsi pléb., horv–m–ném. a 3000 hívőjű pélmonostori, a 2500 hívőjű bellyei és a 3000 hívőjű hercegszöllősi pléb-nak. M. jellegű, imaház nélküli filiák még (a részben ref-ok által lakott) Kopács (Kopacevo), Sepse (Kotlina) és Várdaróc (Vardarac). – A diakóvári egyhm-ben az 1939-i jug. schem. m. anyanyelvű hívőket csak az eszéki 2. pléb-n és Jankovácon, a szerémségi Berakon és Iregen (Irig) pléb-n jelölt. 1944: a diakovári és pozsegai járásokban nyilvántartott 3870 m. szétszóródva 47 helységben élt. 1961: a jug. népszámlálás a Horv. Szöv. Közt-ban (Szerémség nélkül, de Drávaszöggel együtt) 42.347 m. anyanyelvűt talált. Az újvidéki Katolikus Kincses Kalendárium 1970: a v. ~i Szentantalon (Antunovac) 500, Erdődön (Erdut) 1500, Lacházán (Vladislavci) 1100, Jankovácon (Stari Jankovci) 3500 hívőt említett, az ott közölt levél szerint m. nyelvű sztbeszédet v. sztmisét nagyon ritkán hallgathatnak, a tp-ban legtöbbször csak a hívők éneke volt m. 88